2013. november 22., péntek
A kis hullám...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi hullám, aki fáradt, nyugtalan és kimerült lett attól, hogy folyton ide-oda sodródott a horizont és a part között. Egy nap hallott a Nagy Óceánról, ahol nem volt az áramlatok szeszélyének kitett nyughatatlan sodródás, ahol minden csendes volt és szeretettel teli. Hatalmas vágy ébredt benne, hogy megtalálja ezt a békés helyet, de nem tudta, hol is kezdje keresni.
-Tudjátok, merre van a Nagy Óceán?-kérdezte az elhaladó többi hullámtól.
Az egyikük, egy idősebb, akit lehúzott már a sok hínár, azt mondta neki.
-Hallottam már erről az Óceánról, de olyan messze van, hogy akár több életbe is telhet, hogy valaki elérje.
Egy másik hullám így felelt:
-Én úgy hallottam, hogy ha nagyon kedvesek és szelídek vagyunk, és nagyon szépen élünk, akkor a halálunk után a Nagy Óceánban találjuk magunkat.
-Mind káprázatban éltek! Nem is létezik ez az Óceán!-fűzte hozzá egy örvénylő hullám cinikusan.
-Hé! Gyere velem!-kiáltotta barátságos hangon egy fiatal hullám. -Én ismerek egy bölcs hullámot, aki volt már a Nagy Óceánnál és ismeri jól. Majd én bemutatlak neki.
És elindultak. Miközben távolodtak, egy másik hullám zúgolódni kezdett:
-Bolond kölykök! Minek energiát pazarolni holmi mitikus hely keresésére? Miért nem elégedtek meg azzal. ami van?
hamarosan elérték a bölcs hullám otthonához.
-Kérlek, bölcs hullám, mutasd meg nekem a Nagy Óceánt!-könyörgött a kis hullám.
A bölcs hullám kacagni kezdett, olyan mélyről jövő kitörések-ben, hogy tajtékzott a víz felszíne.
-Minek képzeled te a Nagy Óceánt, gyermekem?
-Azt hallottam, hogy csodálatos hely, tele szépséggel, örömmel és hogy szeretet és töretlen béke honol benne-remegett a kis hullám.
A bölcs hullám megint nevetett egy jót.
-Te ezt a Nagy Óceánt keresed, kis barátom, holott te vagy maga az Óceán! nagyon vicces, hogy te nem is tudsz róla!
Ez még inkább összezavarta, és egy kicsit felbosszantotta a kis hullámot.
-Hogy lehetséges ez? Én nem látok semmiféle óceánt. Nem látok mást, csak hullámokat és megint csak hullámokat!
-Ez azért van, mert azt hiszed, hogy hullám vagy-mosolygott a bölcs hullám.
Ezen a ponton a kis hullám egy közeli sziklához csapódott elkeseredettségében.
-Nem értek az egészből egy szót sem! Most akkor meg tudod mutatni a Nagy Óceánt vagy sem?-kérdezte türelmetlenül.
-Rendben, rendbe, elszánt kis barátom-felelte a bölcs hullám-, de mielőtt megmutatom, alámerülnél és megmasszíroznád egy kicsit a fájós lábamat?
A kis hullám lemerült hát és abban a pillanatban hullámként el is tűnt. Ekkor jött rá, hogy a Nagy Óceán nem különbözik tőle, hogy valójában ő maga a Nagy Óceán és egészen odáig álmodta csupán, hogy ő egy különálló hullám!
Ennek tudatában, hatalmas, végtelen Örömmel élvezte minden hullám táncának játékát.
/ részlet Mooji könyvéből:)/
2013. június 21., péntek
Gyümölcsleves, kókusztejjel, cseresznye-meggy-eper ízzel :)
Gyorsan és könnyen elkészíthető finomság!!
Nekem a fagyasztóban volt eper, de sebaj, hozzá magoztam ki cseresznyét és meggyet.
A kókusz tejet, már korábban elkészítettem. Most csak annyi a teendőm, hogy boldogan összeturmixolom a hozzávalókat :) Tettem még bele egy pici édesítőt / ki-ki mit szeret, azt tesz bele /, valamint fahéjat. Ha még szeretnéd turbózni, a fantáziádra bízom, mivel spékeled még meg :)
És nyami :)
Behűtöttem, a tálaló pohárkát is....és várom a Vendégem :)
Jó étvágyat hozzá !
A kókusz tejen megdermedt kókusz zsírt, meg az arcomra kenem, illetve kiváló NAPOZÓSZER :)
2013. június 19., szerda
Kókuszos nasi :)
Készítettem kókusz tejet:
http://smoothiereceptek.blogspot.hu/2012/06/kokusztej-keszitese-egyszeruen-es.html
Majd ennek apropóján, készíteni kellett egy kis nasit :)
Nos, egy kis tisztított vízbe tettem zabpelyhet és főztem belőle egy "kását". Majd hagytam kihűlni.
Egy tálba tettem, majd hozzáadtam mézet és kakaót, kókusz reszeléket. Íme így néz ki:
Ezt szépen összedolgozod és golyócskákat formázol belőle.
Én tettem bele cseresznye szemeket, persze nem mindegyikbe. Meghempergettem kókusz reszelékben és kééész :) Ennyi.
Jó étvágyat hozzá :)
Tudod, légy kreatív!!!!
Cseresznyés-levendulás smoothie :)
Hát / tudom hát-tal nem kezdünk mondatot, de én nem is vagyok a gépnek hát-tal ? :) / ez valami nagyon pazar nedü :)
Készítsd el Te is, nem kell más hozzá, mint cseresznye, levendulavirág és tisztított víz.
Elkészítés :
Olyan egyszerű, hogy szinte le sem kell írni :)
Szóval, Te döntöd el, hogy hogyan készíted. Méghozzá, kiáztatod a levendulavirágot vagy egyenesen landol a smoothieban. Én az utóbbit választottam, csak semmi cicóóóóóó :)
Turmixolás, majd behűtöttem és úgy fogyasztottam.
Láthattad, arányokat nem írtam, mert ..... kinek milyen az ízlése. A lényeg, fincsi legyen:)
Váljék EGÉSZ-ségedre :)
2013. június 16., vasárnap
Zöld vér :)
Sziasztok Olvasóim,
már régen nem tettem fel képet és nem is írtam. Na de....
Itt van a meleg, végre!!!, a nyár és bizony, nem igazán kíván az ember nagyon sokat enni.
Így hajrá, készítsetek smoothiet!! Persze, ha Te folyamatosan készítesz, akkor nem Neked szól!! :)
Már megtalálható a porcsin is a kertben, a fincsi spenót is / legalább is nálunk gyönyörű :)/.
Mehet a turmixolááááás.
A lényeg, hogy fincsi legyen és örömmel fogyasszad.
Szép napot Nektek és érezzétek jól Magatokat, EGÉSZ-ségetekre :)))
2013. április 8., hétfő
Tyúkhúros smoothie :)
Tyúkhúr
Zöld por
Banán
Alma
Tisztított víz
Alig vártam már, hogy egy kicsit a kertben tevékenykedjek. Ééés megláttam ezt a gyönyörűséges szép zöld tyúkhúrt. Már nem csak a szemem, hanem a kis szervezetem is hiányolta a zöld vééééért :)
Tehát, mosás, pucolás és turmixolás :)))
Szegény kis tyúkhúrt sokan csak gyomnövénynek vagy gaznak tartják:(, pedig gyógyhatásai vannak., Megelőzhetünk vele betegségeket is.
Például, segít a görcsök, aritmia, neurózis, gyomorfekély, golyva esetén.
Gyorsabban elmúlnak a furunkulusok, a diatézis, az ekcéma súlyosbodása.
Hhasználják hashajtóként és vízhajtóként, valamint arthritis, köszvény, reuma és különféle sérülések esetében is.
Diabétesz ellen kiváló :)
Ha álmatlanságtól, elhízástól, szemgyulladástól szenvednek, szintén jól jöhet ez a szerény kis növény.
A vércukorszintet alacsonyan tartja, szabályozza az egész endokrin rendszer működését.
Általános anyagcserét javítja.
Hashajtó is, tehát kis mennyiségben tegyünk a smoothieba.
Méregtelenít, normalizálja a máj működését.
Váljék EGÉSZ-ségedre :))))))
2013. január 21., hétfő
Banci Bandi :)
http://tudtad.osztod.hu/index.php/2013/01/15/25-teny-a-bananrol/
Szinte minden smoohtiemban benne van :)
Nagyon szeressem :)))
Szinte minden smoohtiemban benne van :)
Nagyon szeressem :)))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
