2012. július 16., hétfő

Újabb tapasztalások:)

Minap az egyik kedves ismerősöm, rám írt a facebookon, hogy "ettől le lehet fogyni?"
Talán láthatta, hogy kitettem korábban egy írást, miszerint, én hány kilótól szabadultam meg:)
A válaszom az volt, hogy "Igen:)"
"Ezen kívül mást is csinálsz?"-jött az újabb kérdés.
Nem fejtettem ki mindent, mert nem váltottunk hosszabb beszélgetést. Mire vonatkozott a kérdése?.mozgásra, vagy a táplálkozásra?!.
Az étkezésemre adtam meg Neki.a válaszom
"Most nagyon jó a szezon a fogyásra, illetve az ÉLETmód váltásra is,  mert rengeteg zöldséget és gyümölcsöt tudunk enni és turmixolni. Kitértem arra is, hogy én drasztikusan tértem át erre az Élet-formára./ Hozzá teszem, ez az ÉN DÖNTÉSEM volt./
No, visszatérve. Írtam, hogy nem eszem, tejterméket és húst sem. / azért erre még megírom a tapasztalatom, később /
Ismerősöm így szólt:  "Ezek szerint így is életben lehet maradni?"......itt hagytuk abba a beszélgetésünket:).

Mosolyogtam ahogy  mondani szokás, a bajszom alatt:))

Tesztelem magam.
Ahogy írtam, az én döntésem volt, hogy miért is tértem át erre a mondhatni, nyers étkezésre. De mindent nyersen eszem?. Nem. Mert, még a régi beidegződések működnek, így kívánom a meleg ételt is. Persze, volt, hogy "bűnöztem", mert ettem egy kis csirke húst is. Amúgy, én nem vagyok nagyon hús evő, nem is voltam soha. Néha úgy érzem, hogy "vibrálós" vagyok a hústól. Nem tudom másképpen megfogalmazni.
Írtam a tesztelést is. Miiért?: Azért, mert nem mindig vagyok otthon  és nem mindig tudok turmixokat inni. Jó kifogás mi?:))) Mindent meg tudunk magyarázni, ha akarunk. Persze otthon mások a körülmények. Minden kéznél van. A turmixgépet, nem tudod magaddal vinni, meg egy kicsit macera.
Viszont, amit megfigyeltem magamon: -ha eszem húst, vagy éppen, nem túl egészséges ételeket, nem érzem jól magam tőle.
- fáradt vagyok tőle

Tehát, ha úgy gondolod, hogy kipróbálod, hogy változtatsz az étkezéseden, akkor kezd el a SAJÁT tempódban. Lehet, hogy csak egy étkezést cserélsz le a turmixra.

Én, nem mondhatom meg Neked, hogyan csináld.

Beszélgettünk a Barátnőimmel is, hogy oké, de teljesen nem tud az ember áttérni a nyers étkezésre. Nincs is ezzel semmi probléma, ha így érezzük, akkor úgy is cselekszünk. Vagyis, a szervezet, a test jelez, hogy az adott étel, jó-e neki, vagy éppen mást kíván.
Nem vagyunk egyformák és az ízlésünk sem ugyanaz.

Amit viszont előnyére mondhatok, a turmix ivásnak és a megfelelően megválogatott ételnek:
- sokkal szebb lett a bőröm
- rugalmasabb is
- az ősz hajszálaim nem látszanak úgy, mint régen
- én lemerem írni, még ha Férfiak is olvassák, hogy a narancs bőrre kiváló!!!. Igen, nekem is volt, /majd nem/, mert már csak nagyon minimális van!!...az is a nem megfelelő folyadék beviteltől és a nem megfelelő nyirok keringéstől  valamint a nem megfelelő táplálkozástól van.
- sokkal nyugodtabb vagyok
- sokkal több az energiám
- kevesebb az alvás igényem
- vidámabbak a napok.Mert: AMI BENT AZ KINT:)))

Ahogy írtam, működik. Amennyire tudom, meg is tartom a mindennapjaimban ezt a jó szokást, hogy iszom zöld turmixot, gyümölcs turmixot és megfelelő ételt eszem.

Ha úgy érzed, hogy velem tartasz én nagyon örülök neki.
Megköszönöm, ha megosztod az élményeidet és a tapasztalásaidat.

Kívánok hozzá, azt hiszem ez a legfontosabb: KITARTÁST!!!
És egy nagyon fontos szó, amit nemárt beiktatni a mindennapokba, a TUDATOSSÁG!!!.

Szép napot, Kedves Olvasóm, köszönöm, hogy szántál rám egy kis időt :)

.

2012. július 14., szombat

Bevállalós főzelék:)


Miért ez lett a neve?
Leírom a hozzávalókat és megérted:) Sőt, azt fogod mondani Kedves Olvasó, hogy huha...na ilyet sem ettem még.
Tehát a hozzávalók: - cukkini
                              - sárgarépa
                              - spenót / szerencsém van, mert folyamatosan van spenótom:)/
                              - porcsin
                              - kókusz reszelék
                              - hagyma
                              - fokhagyma
                              - kókusz zsír
                                díszítés petrezselyem és sárgarépa "virág".
Először is, a zöldségek megpucolása után, lereszeltem a cukkinit, majd a sárgarépát. A spenótot,  porcsint, nem vágtam össze. A hagymát, ahogy már korábban írtam, odatettem a kókusz zsíron, egy kis tisztított vízzel párolni. Így könnyebben emészthető. Majd rádobtam a hozzávalókat, tettem még bele, egy kis vegantériát és himaláya rózsaszín sót. Belenyomtam a fokhagymát és szórtam rá kókusz reszeléket, ami megmaradt a kókusz tej készítésből.
Rövid ideig pároltam.

Nem írok mennyiségeket, ez ugye feltűnt:)! Miért? , mert találomra dolgoztam, fő, hogy nyugodt legyél, hagyd, hogy a fantáziád dolgozzon és élvezd amit csinálsz :)))

Ha kívánsz hozzá feltétet, akkor nosza, találj ki valamit. Én  ettem hozzá egy fél kornspitz kiflit. Nagyon szeretem, ez az egy, amit időközönként megeszem:) Kenyeret nem eszem.
Egy picit hagytam hűlni, langyosan, sőt hidegen is finom az íze.

Váljék EGÉSZ-ségedre:))

                             

2012. július 12., csütörtök

Szeder bor:)


Mivel már szépen elkezdett teremni a szedrünk, így leszedtem egy adagot.
Beletettem a turmixgépbe és egy kis tisztított vízzel összeturmixoltam. Utána leszűrtem szűrön, mert ahány pici szem van rajta, no, az annyi magocska.

Utána, vágtam fel almát és hozzátettem a szederpüréhez.
Közben kóstolgassátok, mert Mindenkinek más a szájíze.
Lehet édesebben innád, akkor mehet bele egy pici banán. Savanyúbban, akkor nem kell bele, egy egész alma.

Tudjátok, csak kreatívan:)

Váljék EGÉSZ-ségedre:))

2012. július 11., szerda

Vörös álom smoothie:)







Hozzávalók: - szeder püré
                   - alma
                   - banán
                   - kókusz tej
                   - tisztított víz

Persze, én könnyű helyzetben vagyok, mert kimegyek a kertbe és ott van a sok szeder:)
Ezt a pürét, már korábban megcsináltam. Présen átdaráltam, így külön vált a magja és a húsa.
No, ezt beletettem a turmix gépbe, mehetett bele a banán, ami jó érett volt, az alma, majd a kókusz tej és a tisztított víz.
Hmmm, nagyon fincsi::))
Próbáld ki Te is:)

Váljék EGÉSZ-ségedre:)

2012. július 10., kedd

Mángoldos spenót főzelék:)

Fényképet nem készítettem, mert úgy nézett ki, mint a spenót főzelék:)
Hozzávalók: mángold
                   spenót
                   hagyma
                   fokhagyma
                   kókusz zsír
                   kókusz tej
                   himaláya rózsaszín só és bors.
Nos, a kertből szedtem spenótot és mángoldot. Nagyon sok pozitív hatása van!!!

Rövid ismertető:
A rebarbarához hasonlóan a mángold energia tartalma is alacsony (19kcal/100g), víz tartalma közel 93 százalék.
Zsír elhanyagolható mennyiségben van benne, fehérje tartalma pedig, bár alacsony (1,8-2,1g/100g), de értékes, a szervezet számára nélkülözhetetlen aminosavakból áll. Szénhidrát tartalma sem nagy (3,7g/100g), így fogyókúrázók és cukor betegek is betervezhetik étrendjükbe. 
Magas élelmi rost-tartalmának (3,3g/100g) legnagyobb része vízben nem oldódó pektin. Szerves savai (oxálsav, alma sav, citrom sav) élénkítő hatásúak.
Védi a szemet, csökkenti az emésztő szervi daganatok kialakulásának kockázatát
A vitaminok közül nagy mennyiségű K-vitamin és béta-karotin van benne, és kiemelkedő mennyiségben tartalmazza a B-vitamin csoport tagjait, például, B1-, B2-, B6-vitamint, niacint és folsavat. 
Említésre méltó még C- és A-vitamin-tartalma. Ásványi anyagokban is gazdag, kiemelkedő kalcium-, kálium-, magnézium-, vas-, foszfor-, nátrium-, cink-, réz- és szelén forrás.
A betegség megelőző hatású flavonoidvegyületek közül lutein és zeaxanthin található a mángoldban. 
Tápanyagainak köszönhetően a zöldség erősíti az immunrendszert, csökkenti a tüdő- és emésztő szervi daganatos betegségek kialakulásának kockázatát, valamint védi a szervezetet a káros szabad gyökök felhalmozódásától. A lutein és a zeaxanthin az A-vitaminnal együtt segítik a szem egészségének megőrzését is./http://www.origo.hu/egeszseg/20110523-a-mangold-tapanyagai-csokkenti-a-rakos-betegsegek-kockazatat.html/-

Összevágtam a hagymát, és kókusz zsíron tisztított vízzel felöntve, puhára pároltam. Írtam már, hogy így könnyebben emészthető meg:) Rátettem a mángoldot, a spenótot, Belenyomtam fokhagymát, ízlés szerint. / én nagyon szeretem:)/ Pici borsot is szórtam rá.
Picit pároltam. Készítettem kókusz tejet, azt már korábban leírtam, hogyan.
Felöntöttem a tejjel és bot mixerrel összedolgoztam.

Picit másabb íze volt, de nekem nagyon ízlett:) Ha szeretnél hozzá feltétet, akkor légy kreatív és készítsél.

Váljék EGÉSZ-ségedre:)
 

2012. július 9., hétfő

Teknőc és a napsugár nevű smoothie:)



Volt itthon mangóm, feldaraboltam, hozzátettem egy szelet sárgadinnyét és egy pici banánt, no meg tisztított vizet.
Nagyon  fincsi volt:))

Váljék EGÉSZ-ségedre:)

Balatoni napsugár nevű smoothie:)





Kellemes napot és smoothizást Olvasóim:)

Lent voltam a Balcsin és naggyon kellemes volt ismét. A víz hűsítő vize, a matracon való ringatózás ismét feltöltött.
Ahogy láthattátok, ott készítettem Sárgadinnye Rozit, melyet sajnos, fájó szívvel, de felszeleteltem.
Délután ebből készült el a sárgadinnye-sárgabarack turmixom.
Mivel vittem magammal zöldet, ami:
porcsin-spenót-mángold-alma-banán ital volt, úgy döntöttem létrehozom a Balatoni napsugár nevű turmixot.

A Nap meleg sugara és a zöld fák lombja ihletett meg:)
Csodás és érdekes kompozíció kerekedett ki belőle.

Próbáljátok ki Ti is:)
Váljék EGÉSZ-ségetekre:)